Correct Ingatlan

Ingatlan hírek

Ki jogosult a Családi Otthonteremtési Kedvezmény igénybevételére?

A Családi Otthonteremtési kedvezmény (röviden CSOK) egy olyan vissza nem térítendő állami lakástámogatás, mely meghatározott feltételekkel 2015. július 1-jétől használt lakás vásárlására, illetve lakásbővítésre is igénybe vehető.

A CSOK rendeltetése, hogy segítséget nyújtson a gyermekes családoknak az otthonteremtésben. A vissza nem térítendő állami támogatás a meglévő, illetve az előre vállalt gyermekek számától, továbbá a lakás hasznos alapterületétől és energetikai minősítésétől függően félmillió és 3,25 millió forint között igényelhető. Az igénylés további feltétele, hogy a megvásárolni kívánt lakás legalább komfortos – vagy a bővítés során azzá váló – legyen. A támogatás a gyermektelen házaspároknak is jár, abban az esetben, ha vállalják, hogy négy éven belül egy, illetve nyolc éven belül két gyermekük születik.

csok-elso-lakas

A kedvezményre jogosultak köre
A programot életkori megkötés nélkül vehetik igénybe azok a természetes személyek (házastársak, élettársak, egyedülállók), akik az alábbi feltételek legalább egyikének megfelelnek:
– közös háztartásban nevelt, eltartott, 16 évesnél – oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló, gyermek esetén 25 évesnél – nem idősebb gyermeke van,
– legalább egy éve megváltozott munkaképességű, vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeke van,
– legalább 24 hetes magzata van,
– a gyám a gyámsága alatt álló, legalább egy éve vele együtt élő és általa eltartott gyermek után,
– a 40. életévét be nem töltött házaspár – meglévő gyermekei létszámától függetlenül – a kedvezmény megelőlegezett folyósítása fejében négy éven belül vállalt egy, illetve nyolc éven belül vállalt két gyermeke után.

A CSOK vissza nem térítendő lakástámogatás mértéke

Eltartott gyermekek száma Ingatlan hasznos alapterülete (m2) CSOK (új szocpol) alapösszeg „A” energia-minősítésű lakás esetén a CSOK összege „A+” energia-minősítésű lakás esetén a CSOK összege Alacsony energia-fogyasztású lakás esetén a CSOK összege
1 gyermek 40-55 m2 500.000 Ft 550.000 Ft 600.000 Ft 650.000 Ft
56-160 m2 600.000 Ft 660.000 Ft 720.000 Ft 780.000 Ft
2 gyermek 50-65 m2 800.000 Ft 880.000 Ft 960.000 Ft 1.040.000 Ft
66-80 m2 1.000.000 Ft 1.100.000 Ft 1.200.000 Ft 1.300.000 Ft
81-160 m2 1.300.000 Ft 1.430 000 Ft 1.560 000 Ft 1.690.000 Ft
3 gyermek 60-75 m2 1.200.000 Ft 1.320.000 Ft 1.440.000 Ft 1.560.000 Ft
76-90 m2 1.500.000 Ft 1.650.000 Ft 1.800.000 Ft 1.950.000 Ft
91-160 m2 2.000.000 Ft 2.200.000 Ft 2.400.000 Ft 2.600.000 Ft
4 gyermek 70-85 m2 1.600.000 Ft 1.760.000 Ft 1.920.000 Ft 2.080.000 Ft
86-100 m2 2.000.000 Ft 2.200.000 Ft 2.400.000 Ft 2.600.000 Ft
101-160 m2 2.500.000 Ft 2.750.000 Ft 3.000.000 Ft 3.250.000 Ft